Az elmúlt napokban sokszor és sok területen jött velem szembe az ’elvárások’ szó. Munkahelyi környezetben, szülő gyermek kapcsolatban, mégis ami a legjobban elgondolkodtatott, az a párkapcsolati aspektus.
Egy barátnőm, meglehetősen feldúltan érkezett a találkozónkra..
A barátja az imént azt mondta neki: ’utálom az elvárásokat’…
Megkérdeztem, hogy mi is történt, pontosan. Elmesélte, hogy a társát néhány hónapra külöldre szólította a munkája. Az elmúlt heteben kialakult közöttük egy kedves szokás, miszerint a férfi küldött reggelente, ébredés után egy rövid napindító hangüzenetet. A barátnőm ezt nagyon megkedvelte és amikor kinyitotta a szemét reggel, örömteli várakozással vette a kezébe a telefonját, hogy meghallgassa a kedves figyelmességet. Ami ma nem érkezett meg…
A lány elszomorodott, mert az üzenetek sokat jelentettek neki, segítették a távolság elviselésében, melegséget csempésztek a napjaiba. Ma különösen várta a kedves szavakat, mert egy nehéz napra készült, amiről tarott és kicsit egyedül érezte magát.
Így megüzente a barátjának panaszosan, hogy: ’nem kaptam meg ma reggel a szokásos kis kedves üzenetet tőled’.
Meglehetősen váratlanul érte a hirtelen kitört ’vihar’, ami válaszul a barátjától érkezett: ’utálom az elvárásokat!…’
Meglepte a szóhasználat… Ö csak azt szerette volna mondani, hogy ’Kicsit szomorú vagyok. Szükségem van egy ölelésre, egy kedves szóra, … rád’.
Ez a beszélgetés elgondolkodtatott a nap hátra levő részében…
Mitől függ, hogy valami, amit a másik kér ’elvárásként’ hangozzék a fülünkben, nem pedig – mondjuk – kérésként, szükségletként, vágyként?
Mikor érzünk valamit elvárásnak?
Megnéztem, hogy mi az elvárás definíciója:
elvárás (főnév)
- Feltételezett jövő; elképzelés az események kívánt alakulásáról, ami ténylegesen megvalósulva örömet, sikert okoz, elmaradva pedig veszteségérzést.
- Biztosnak tekintett igény, amelyre úgy számít az illető, mintha természetes, magától értődő lenne.
- Megkövetelt viselkedés, amelynek a nem teljesítése bajt eredményez.
Az elvárás szónak az én szememben van egy ’pozitív’ értelmezése és hatása és van egy ’negatív’, nem konstruktív megközelítése.
A pozitívat (az 1. számú definíció) úgy mondanám inkább, hogy ’várakozás’, míg a negatív értelmezést (2., 3. definíció) nevezném ’elvárásnak’.
Az én értelmezésemben a várakozás akkor válk elvárássá, ha
- az egyik fél hangoztatja jogát rá
- az egyik fél azt érzi ez neki jár
- érzelmi nyomás nehezedik a másik félre a várt ’kifejlet’ teljesítésére, elérésére
- nem kap információt az igényemről, hanem én egyértelműnek érzem, hogy neki valamit ’meg kellene tennie’ (amit ráadásul szeretnék ha ki is találna…)
Ha az elvárás ezt jelenti, akkor megértem, hogy miért olyan népszerű manapság ’elvárások nélküli’ párkapcsolatra vágyni.
De ha a definíció 1. részét tekintjük, akkor, azt kell mondanom, hogy
nem hiszem, hogy van várakozások nélküli kapcsolat/élet.
Mindenkiben van egy remény, egy elképzelés a dolgok számunkra kedvező alakulására, nem gondolom, hogy csak úgy létezünk és nem haladunk semerre. A változás, a haladás az élet része, nem állunk egy helyben, igy természetes, hogy van egy motiváció, ami miatt csinálunk valamit. Ez hajt, lelkesít minket mindennapjainkban, ad energiát, lát el minket szenvedéllyel, tervekkel.
Legyen ez a vágy – egy kapcsolat esetében – hogy szeressenek, elfogadjanak, hogy ne legyek egyedül, hogy gondoskodjanak rólam, gondoskodhassak valakiről, stb., és így van egy remény is, hogy a társunk ebben partner lesz.
Hogy egy igényt elvárásnak hallok-e meg több tényezőtől függ:
- aktuális hangulatunktól,
- gyermekkorből hozott beidegződésből,
- életpozíciónktól,
- sorskönyvünktől,
- az érzelmi intelligencia szintünktől, stb.
A saját várakozásainkat és elvárásainkat is nagy mértékben meghatározzák a fentiek.
Tehát: elvárásokkal vagy elvárások nélkül?
Én, személy szerint, a kommunikációban hiszek és az igények megfelelő módon történő megfogalmazásában. Mert így, amit szeretnék és amire szükségem van az nem elvárás lesz és nem egy kinyilatkoztatás, miszerint ez a másik ’dolga’ és egyértelmű, hogy így kell viselkednie; hanem egy kimondott szükséglet, amiről a társamnak van lehetősége eldönteni, hogy megteszi, vagy nem, beépíti az életébe, vagy sem, el tudja fogadni, vagy sem.
Van lehetőségünk egy tudatosabb, egyenrangú, autonóm, játszmák nélki párkapcsolat és kiegyensúlyozottabb élet kialakítására a várakozások/ elvárások/ remények/ igények/ szükségletek kezelésére,
amennyiben beépítjük az életünkbe az alábbiakat:
- a pozitív kommunikáció
- a hatékony önfeltárás
- egymás meghallgatása és meghallása
- az egymásra való odafigyelés
- nyitottság, elfogadás
- őszinteség, tisztelet
- és mindenek felett: szeretet.
Ez persze energiabefektetést igényel mindkét fél részéről, nem i keveset, mindazonáltal én hiszek abban, hogy egy kapcsolat ily módon mélyül el, ettől épül, gazdagodik, teljesedik ki és válik mindkét fél számára kölcsönsen kielégítővé.
